Megtörte a csendet Észak-Korea az ukrajnai háborúval kapcsolatban: Kim Dzsongun hős katonákról beszélt

Észak-Korea hivatalosan is megerősítette, hogy csapatokat küldött Oroszországba.

Kim Dzsong Un bejelentése sokkolta a világot: Észak-Korea nemcsak fegyvert, hanem akár 30 ezer katonát is küldhet Putyin hadseregének megerősítésére. A szövetség nemcsak Ukrajnában, hanem egész Ázsiában újraírhatja a játékszabályokat.
Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Un fontos kijelentést tett az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatban. Az Unian ukrán nyevű portál és az észak-koreai állami média szerint Kim a Vonszanban tartott találkozón Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közölte: országa „feltétel nélkül támogatja” Moszkva minden lépését, amelyet az ukrajnai konfliktus gyökeres okainak felszámolására tesz.
A két fél megerősítette együttműködését a tavaly aláírt partnerségi megállapodás alapján, amely kölcsönös védelmi záradékot is tartalmaz.
Az ukrán hírszerzés szerint Phenjan akár 25–30 ezer katonát is küldhet Oroszországba, hogy támogassa az Ukrajna elleni hadműveleteket.
A katonai együttműködés mélységét jelzi, hogy az észak-koreai tüzérségi kézikönyveket már orosz nyelvre is lefordították, ami a fegyverrendszerek tömeges elterjedésére és a közös hadműveletek fokozódó összehangolására utal.
Mindez alapjaiban formálhatja át nemcsak az ukrajnai háborút, hanem az ázsiai biztonsági helyzetet is.
Miközben Oroszország egyre jobban rá van utalva Észak-Korea fegyverszállításaira, a CNN műholdfelvételei alapján folyamatos a logisztikai forgalom: teherhajók és katonai szállítógépek járnak a két ország között.
Ukrajna védelmi hírszerzésének vezetője szerint Phenjan jelenleg az orosz hadsereg lőszerigényének 40 százalékát fedezi, beleértve ballisztikus rakétákat és tüzérségi rendszereket is.
A következő katonai kontingens akár már július–augusztusban megérkezhet Oroszországba.
Ezt is ajánljuk a témában
Észak-Korea hivatalosan is megerősítette, hogy csapatokat küldött Oroszországba.
Nyitókép: KCNA / AFP